Cégünkről Távhőszolgáltatás Díjszabások Üzemeltetési
információk
Kapcsolat

Nyíregyházán is programokkal készültek a Távhőszolgáltatás Napján

Első alkalommal csatlakozott idén a Távhőszolgáltatás Napjához a Nyírtávhő Kft. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége 2013-ban kezdeményezte ennek a napnak a megtartását.

Nyíregyházán is megtartották a Távhőszolgáltatás Napját pénteken. A Nyírtávhő Kft. szakemberei három iskolában tartottak rendhagyó környezetismereti órákat, az ügyfélszolgálaton pedig egy közismert személy, a Nyíregyházi Televízió főszerkesztője, Tarczy Gyula segített a fogyasztóknak. Joó László, a Kft. ügyvezető-igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, a Távhőszolgáltatás Napjának üzenete, hogy a távhő egy tiszta energia. „A távhőszolgáltatás nem szennyezi a lakókörnyezetet, hiszen a hőtermelés az erőművekben történik, a hőhordozó közeg pedig a víz” – magyarázta.

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sajtószolgálat



Ügyfélszolgálati
irodánk
Ügyfélfogadási idők
hétfő, kedd: 8-15 óra
szerda: 8-20 óra
pénztári nyitva tartás:
8-19:30 óra
csütörtök: 10-15 óra
péntek: 8-13 óra
Irodánk címe
Univerzum Üzletház
4400 Nyíregyháza,
Vay Ádám krt. 4-6. I./106.
Térkép nézet
nyiregyhaza.hu logo nyirhalo.hu logo