Ismét rangos elismerést nyert a NYÍRTÁVHŐ Kft. minőségi munkájáért

shiba-dij.png

2009. június 3-án a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban IIASA SHIBA Díjat vehetett át a NYÍRTÁVHŐ Kft. az ügyfélszolgálat fejlesztése terén végzett munkájáért.

A rendezvény színvonalát Shiba professzor és a szakmai, politikai tekintélyek mellett Nyíregyháza büszkesége a Cantemus kórus is emelte.

A NYÍRTÁVHŐ Kft. legfőbb céljai közé tartozik a fogyasztói elégedettség biztosítása, melyet minőségi szolgáltatás nyújtásával kíván elérni.

A folyamatos fejlődést a kilencvenes évek végén bevezetett ISO szabvány szerinti munkavégzés után 2002-től rendszeresen kiválósági pályázatok készítésével, illetve az annak megfelelő munkavégzéssel biztosítjuk. 2003-ban Nemzeti Minőség Díjat, majd 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban az Európai Kiválóság Díj egyes fokozatait érdemeltük ki.

Társaságunk mind a szakmai ismeretek, mind a TQM elvű minőségmenedzsment területén fontosnak tarja új ismeretek elsajátítását, alkalmazását és azok terjesztését is. Ezen szemléletünk tette lehetővé a kiválóság kultúra területén elért eredményeinket is.

Az Ügyfélszolgálat fejlesztési projekt megvalósításával elsődleges célunk az ügyfélszolgálaton megfordulók elégedettségének növelése, relatív szinten tartása volt. További célként határoztuk meg a magas szintű ügyfélszolgálati tevékenység ellátáshoz szükséges fogyasztói információs rendszer kialakítását, mellyel hatékonyabbá válik az ügyfélszolgálati tevékenységet ellátók munkája, csökken a várakozási idő, nőhet a díjbeszedés aránya, csökkenhet a kintlévőség aránya, stb.

A megvalósítás az elvárásoknak megfelelően történt, mind az ügyfél elégedettségi adatok terén, mind a gazdálkodási eredményességet tekintve.

A IIASA SHIBA Díjról:

Japán és az Amerikai Egyesült Államok után 1989-ben a világon harmadikként Magyarországon hoztak létre minőségdíjat a Teljes Körű Minőségirányításban (TQM) kiváló eredményeket elért szervezetek elismerésére. 1987-ben dr. Shoji Shiba professzor a IIASA (Nemzetközi Rendszerelemzési Intézet) nemzetközi szakértőjeként az akkori ipari miniszter felkérésére Cselekvési Programot dolgozott ki a TQM bevezetésére a magyar iparban. A csoportmunka vezetéséért járó tiszteletdíját Shiba professzor és a IIASA felajánlotta a IIASA-Shiba Díj megalapítására, amely az Átfogó Minőségvezetési Rendszer bevezetésében kitűnt vállalatok, csoportok és egyének erőfeszítéseit ismeri el.

Shiba professzorról:

Shoji Shiba professzor munkásságának nemzetközi elismertségét jól tükrözi, hogy 2002-ben elnyerte a japán Deming Díjat egyéni kategóriában, valamint ugyanebben az évben megválasztották a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia tagjává, mely szervezet mindössze 50 tagot számlál az egész világon.
2006. november 6-án, az EFQM FORUM Budapesti rendezvényén a Parlamentben köszönték meg Shoji Shiba professzor magyar minőségfejlesztés terén végzett munkáját, melyért a „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal” kitüntetéssel ismerték el.


Powered by WebActive CMS